A második világháború során, 1942-ben Japán megszállta Indonéziát és más dél-kelet ázsiai területeket. Ezek a területek kulcsfontosságúak voltak a Szövetségesek számára, ugyanis a gumi alapanyag termelése hatalmas üzemben zajlott ezeken a területeken, és a megszállást követően a gumianyag utánpótlástól el lettek vágva. A hadseregnek óriási szüksége volt a nyers kaucsukra a gumiabroncs, gázmaszk vagy akár a repülő, a hajó és a tankgyártáshoz, így sürgősen megoldást kellett találni a problémára.

Ekkor az amerikai kormány kiadta a tudósoknak, hogy találjanak valami anyagot, amivel megfelelően (és olcsóbban) lehet helyettesíteni a hadászatban a gumit. Két kémikus, Earl Warrick és James Wright ekkor elkezdett kísérletezni a szilikonolajjal.  Bórsavval keverték a szilikonolajat, így hoztak létre a gumihoz hasonló anyagot. Azonban a tudósok legnagyobb megdöbbenésére, ez az anyag elég sajátos tulajdonságokat vett fel. Ha ráütöttek a kalapáccsal széttört. Ha falhoz dobták visszapattant. Ha lerakták valahova és otthagyták, szétfolyt. A felfedezés, bár meglepő volt, de nem tudta megfelelően pótolni a gumit, így mindkét tudós annyiban hagyta a dolgot, és más mód után kezdtek kutatni.

Később a két tudós az ismerőseit kezdte szórakoztatni a különleges gyurma-szerű anyaggal, akik tovább adták az ő ismerőseiknek, akik szintén tovább adták, és így tovább. Végül egy kis minta Ruth Fallgatter-nél kötött ki, aki egy New Haven-i játékbolt vezetője volt. Ő mutatta meg a gyurmát Peter C. L. Hodgson marketing szakembernek, aki azonnal meglátta benne a lehetőséget. Gyorsan kölcsönt szerzett, hogy meg tudjon rendelni egy nagyobb szállítmánnyal (abból a laborból, ahol feltalálták), és kis műanyag tojásokban Silly Putty néven elkezdte árulni 1950-ben, húsvétkor. Eleinte nem sokan vettek belőle, még annak ellenére sem, hogy Hodgson meggyőzte a Doubleday és a Nieman-Marcus könyvesboltokat, hogy árulják azt. Az áttörés akkor jött, amikor a New Yorker egyik riportere bement egy Doubleday üzletbe egy könyvért, és végül egy Silly Puttyval távozott. Ennek a riporternek annyira tetszett a játék, hogy írt egy dicsérő cikket a lapba, ami meg is jelent az 1950 augusztus 26-ai számban.

Ezután hirtelen az egész országnak azonnal szüksége lett a különleges gyurmára. Ekkor, egy év alatt Hodgson hirtelen több millió kis tojásnyit tudott eladni, az 1970-es évekre pedig a bevétele már elérte az 5 millió dollárt is, éves szinten! De neki ez nem volt elég, az egész világgal meg akarta osztani ezt a fantasztikus játékot. Így 1961-ben – a hidegháború közepén – a Szovjetunióba utazott, ahol először bűvésztrükknek hitték, amit a gyurmával csinál. De a szovjetek nem is az anyag tulajdonságain lepődtek meg leginkább, hanem azon, hogy ezt a – mondhatni haszontalan anyagot ipari méretekben forgalmazzák a USA-ban. Ennek ellenére ott is hamar elterjedt, és népszerű lett.

Ha kedvet kaptál a különleges gyurma kipróbálásához, akkor nézd meg ide kattintva a kínálatunkat!