Először is érdemes tisztázni, mit értünk a varázslat alatt. A mágikus gondolkodás egy korszak jellemzője, elsősorban az óvodáskorú gyerekek sajátja. Ez egy bűvös mesevilág, melyben bármi megtörténhet, mert mi azt akarjuk. Hatalmunk van a világ felett, csak mert gondolatainkat egyetlen tárgyra irányítjuk. Természetfeletti képességeink vannak, repülünk, könnyedén szót értünk az állatokkal. Aztán szép lassan mindez eltűnik, és iskoláskortól fokozatosan átadja a helyét a racionális gondolatoknak.

Biztos, hogy így kell lennie? Egyáltalán nem. A fejlődés persze megállíthatatlan, újabb korszakok követik egymást a gyermekek életében. Szükségünk van arra, hogy két lábbal a földön álljunk. De a varázslatot továbbra is csodálhatjuk, nagyon-nagyon sokáig életünk része marad.

Tehát: miért szeretjük ennyire a varázslatot?

Első titok: a varázslat kiragad a szürke hétköznapokból.

A legtöbben egy kiszámítható világban élünk. Kézzelfogható magyarázatokat keresünk és találunk életünk történéseire. Komoly, ezerszer megrágott, megalapozott döntések alapján cselekszünk. Mindez hamar válik megszokottá, unalmassá, kiszámíthatóvá. A varázslat ezzel szemben kiszámíthatatlan, színes, felrázza az embert.

Második titok: a varázslatnak számtalan megjelenési formája lehet.

Varázslat az, ahogy egy fáról egyszer csak, varázsütésre, sorra lehullanak a levelek. Varázslat az, hogy minden nap lemegy, majd másnap reggel felkel a Nap. Varázslat az, ahogy az Intelligens Gyurma pattan, mint a labda és nyúlik, mint a rágógumi. Varázslat, amikor a kék és sárga festékből egy zöld paca lesz. Vagy amikor egy egyszerű tyúktojásból kibújik egy bolyhos kiscsirke. Az sem kevésbé varázslatos, hogy olykor egy láthatatlan fecskendővel is tudunk tüzet oltani.

Harmadik titok: a varázslat annyira látványos, hogy folyton látni akarjuk.

A cirkuszban életkortól függetlenül szájtátva figyeljük a varázslat nagymestereit, a bűvészeket, zsonglőröket, kötéltáncosokat, artistákat, de még az állatidomárokat is. Amit művelnek, az tényleg maga a varázslat, nem utolsósorban azért, mert látványos.

Az artisták legyőzve a gravitáció törvényszerűségeit úgyszólván kedvükre repkednek a levegőben. A bűvész ténykedése is ellentmond a logika szabályainak. Kettéfűrészeli és összeilleszti segédjét, virágcsokrokat ránt elő színes kendője alól. A zsonglőrök ügyessége ugyancsak túlmutat a hétköznapi halandók képességein. Tányérhegyeket egyensúlyoznak pálcájukon, labdákat és karikákat reptetnek a levegőben, majd sorra elkapják őket, anélkül hogy egyet is elejtenének.

A cirkuszi varázslat olyan pazar látvány, amit soha, egyetlen életkorban sem lehet megunni.

Negyedik titok: mert a varázslat hatalmat ad a kezünkbe - dolgozó felnőttként is.

„Ahányszor csinálok egy mozit, az varázslat, nem számít, miről szól” – mondja Steven Spielberg. Szerencsés, aki úgy tekinthet a munkájára, mint egyfajta varázslatra, és ehhez nem kell filmrendezőnek lenni. Sokan vannak, akik számára a munka többet jelent, mint azt a tevékenységet, amivel pénzt keresünk, és talán még élvezzük is, mert önkifejezésünk eszköze.

A munkában sokan megélik a varázslatot is. Bárki, aki örömmel létrehoz valamit, varázsol. Nem csak az olyan kézzelfogható dolgokról van szó, mint egy asztal vagy egy megjavított autó. Varázslat, ha egy tanár eléri, hogy a gyerekek lelkesedve együttműködjenek. Varázslat, ha sikerül egy nehéz műtét, vagy az étteremben igen finom lesz egy fogás.

Ötödik titok: mert a varázslat valósággal beszippant.

Rupert Grint neve bizonyára ismerősen cseng azoknak, akik szeretik a Harry Potter filmeket. Az angol színész játszotta az egyik főszerepet, Ron Weasly varázslótanoncot, a főhős egyik barátját. „A Harry Potter után jobban hiszek a varázslatban, mint valaha” - mondta. Nem csak ő volt így ezzel, a jórészt varázslóiskolában játszódó könyv (és persze a film) a világ minden táján, korosztálytól függetlenül magával ragadta az olvasókat, a nézőket. És ennek az egyik fő oka maga a téma volt, azaz a varázslat, méghozzá a varázslat létezésének természetessége.

Benned is él az az óvodás, aki szerint tudunk a magasban repülni, bármivé átváltozni és az állatokkal beszélgetni. Sőt, nemcsak ott él, de ki is kívánkozik belőled. A kérdés, hogyan hozod elő magadból a mindennapokban?