Az erdő mellett egy kis faluban élt egy favágó a lányával. A favágót bátor embernek ismerték, aki nem fél az erdőben leselkedő veszélyektől. A legjobb rönkökért az erdő legmélyére is bemerészkedett, néha napokig is odavolt. És bár más falvak szenvedtek a téli hidegtől, ebben a faluban mindig volt elég tüzelő. Amikor a szörnyek megjelentek, az utazók pusmogni kezdték, hogy talán a favágó a boszorkány segítője, talán azért van mindig elegendő tűzrevaló a falujában. A favágó megijedt a rosszindulatú pletyáktól – de nem magát féltette, hanem a lányát. Ezért egy nap így szólt hozzá: - Hosszú útra kell indulnom, de lesz elég fád addig, amíg visszatérek, és ha segítesz a ház körüli munkákban az utcánk végén lakó özvegyasszonynak, biztosan ad majd neked tojást, hiszen sok tyúkja van, és a kamrájában sajt és alma is van még. Nem fogsz éhezni. - És mi lesz a szörnyekkel? – kérdezte a lány – Honnan tudhatnám, hogy biztonságban vagy? A favágó elmosolyodott. - Nem ijesztenek meg a pillangók – mondta nyugodtan – Emlékezz rá, mit tanítottam neked. Légy kedves, és akkor minden rendben lesz! Azzal útnak indult. A lányt Helennek hívták, de mindenki csak Okos Helenként emlegette, mert mindig kérdezett, és sosem fogadta el az olyan egyszerű válaszokat, mint „Hát hiszen mindig így mentek itt a dolgok.” Helen bátornak tartotta az apját, de azt is tudta, hogy ez a bátorság nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fél a fák között, sokkal inkább azt, hogy megtanulta az erdő törvényeit. Néha elkísérte apját az erdőbe, és megifgyelte, hogy soha nem a legkönnyebben kivágható fákat választja, hanem azokat, melyek közel nőnek egymáshoz és így nem jut nekik elég víz és versengeniük kell a napfényért. Azzal, hogy az egyiket kivágta, a másik erősebbé nőhetett, így az erdő is erősebbé vált. Látta azt is, ahogy apja az erdei állatokhoz beszél, mintha azok értenék őt. És tudta azt is, hogy ha találna egy bokrot tele érett bogyókkal, éppen csak annyit szedne belőle, hogy ő és a lánya jóllakjanak, a többit pedig meghagyná a medvéknek és a méheknek. Helen sejtette, hogy jóban van a boszorkánnyal, de azt is tudta, hogy sosem ártana a falubélieknek és az utazóknak. Így gondolatai mindig visszatértek a szörnyekhez, és eltökélte, hogy személyesen fog beszélni a boszorkánnyal. Talán meg tudja győzni, és talán még a fele királyságot is megkapja – bár azt nem tudta, mihez kezdene egy fele királysággal, ha a királynő tényleg neki adná. De nem is a jutalom érdekelte igazán, valójában kíváncsi volt, miért teremtett a boszorkány ilyen rettentő szörnyeket? Elhatározta hát, hogy kideríti. Helen elkezdett felkészülni az útra. Tudta, hogy szüksége lesz majd élelemre, így minden este félrerakta a sajt és az alma egy részét, amit az özvegyasszonytól a segítségéért kapott. Bár voltak vastag ruhái, de tudta, hogy az erdőben nagyon hideg lesz, így a felhalmozott fájuk egy részét elcserélte egy pár vastag, nyúlszőrmével bélelt kesztyűre, és egy nagy kabátra melynek jó sok zsebe volt. A lány egy zsákba csomagolta az élelmet, elrakott egy kovakövet, egy kést, és egy takarót is, mivel tudta hogy jó hasznát fogja venni ha búvóhelyet szeretne készíteni. Majd elindult az erdőben, apja egyik ösvényét követve.
