Mi a Reflexshopnál minden általunk forgalmazott terméket egyszerűen imádunk, de kíváncsiak vagyunk arra, hogy neked mennyire tetszett a játék. Írd meg a véleményed! Kösziiiiii!
Leírás
A Legendary Forestsben minden körben lapkákat helyezünk le egymás mellé, hogy azok érintkezzenek a már lent lévők bármelyikével. A játék során úgynevezett zónákat próbálunk kiépíteni, ezeket majd a lapkák mintái adják meg. A játék végén rendelkezhetünk majd nyitott vagy zárt zónákkal. Ezen kívül kívül fontosak még a rúnák, amiket szintén a lapkák lehelyezésével tudunk összerakni, ezek ugyanis a lapkák szélein, félbevágva vannak. A játék végi pontozáskor csak az egész rúnák fognak pontot érni. A zárt zónában lévő, egész rúnák mindegyike 2-2 pontot ér, míg a nyílt zónában lévő egész rúnák mindegyike 1-1 pontot hoznak a győzelemhez. Ennyiből is látható már, hogy a játék maga nem bonyolult, de rendkívül változatos és gondolkodtató.
Az előkészület is egyszerű, csupán szét kell válogatnunk a lapkákat a hátlapjuk alapján 5 kupacba, majd minden játékosnak adni egyet a kupacok közül. Eldöntjük, hogy ki lesz a kezdőjátékos, ő megkapja a kezdőjátékos jelölőt és véletlenszerűen 5 lapkát kivesz a kupacából, anélkül, hogy megnézné azokat, és visszarakja őket a dobozba. A többi játékos képpel felfelé, növekvő számsorrendbe rendezi a lapkáit maga előtt.
A kezdőjátékos ezután az előtte lévő, képpel lefelé álló kupacból felfed egy lapkát és bejelenti a lapka számát. Mindenki kikeresi ugyanazt a lapkáját, és lehelyezi a saját, már játékban lévő lapkái mellé valahová. A lehelyezési szabályok sem túlzottan bonyolultak. A lapkáknak érintkezniük kell az oldalaik mentén, és csak ugyanolyan színű oldalak csatlakozhatnak. Természetesen a lapkákat lehet forgatni, de ha már egyszer le lettek helyezve, nem lehet őket felvenni később.
Ha pedig fehér hátterű szám kerül felfedésre, a kezdőjátékossal kezdve, óramutató járásával megegyezően a játékosok nemcsak lapkát helyeznek le, de egy fa jelölőt is elvesznek a közös készletből (játékosonként 2 db kerül fel színenként), a fát pedig ugyanolyan színű mintára kell helyezni, mint maga a fa. Ezután a kezdőjátékos jelölőt tovább kell adni balra, viszont a játékot továbbra is az eredeti kezdőjátékos vezérli, csupán a fák választásánál fog számítani, kinél van jelenleg a kezdőjátékos jelölő.
A játék addig tart, amíg az eredeti kezdőjátékosnak el nem fogynak a lapkái, ekkor pontokat számolunk a korábban megírtak alapján, annyi kitétellel, hogy csak azok a zónák fognak számítani, amiken van fa is.
Tartalom
125 lapka (játékosonként 25)
30 fa jelölő (színenként 10)
kezdőjátékos jelölő
Tudj meg többet!
15 éve adunk
élményeket
válogatott, díjnyertes társasjátékok saját kiadásban
játékaink kipróbálhatók budapesti üzleteinkben
biztonságos vásárlás, valós raktárkészlet
Vélemények
Írd meg véleményed, mondd el, mi tetszett benne a leginkább!
Webáruházunk nem biztosítja azt, hogy fogyasztói értékeléseket kizárólag a terméket használó vagy megvásárló fogyasztók küldhetnek be.
További részletek a fogyasztói értékelésekre vonatkozó alapelveinkről » LINK